Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Irányuljon inkább a közfigyelem az új stadionokra, az összecsapott, ámde látványos nagyberuházásokra, közmunkaprogrammal mesterségesen felturbózott statisztikákra.
„Nem lenne szerencsés, hogy ételt osszanak az éhező gyerekeknek Miskolcon, az efféle akció ugyanis rossz szemszögből irányítaná rá a figyelmet a városra – ezzel az indokkal utasította el Miskolc polgármestere a Gyermekétkeztetési Alapítvány megkeresését, mely szerint meleg ételt osztana a rászoruló gyerekeknek. Valóban kínos lenne, ha az egyébként kétségkívül fejlődő település ezzel kerülne be a hírekbe – hasonlóan hatásos „megoldásként", mint hogy a hajléktalanokat kitiltják a közterületekről, a jótékony köztéri ételosztásoknak pedig több fővárosi kerületben bürokratikus eszközökkel tettek keresztbe, ne rontsák már azok a szerencsétlenek az utcaképet... És úgy általában: irányuljon inkább a közfigyelem az új stadionokra, az összecsapott, ámde látványos nagyberuházásokra, közmunkaprogrammal mesterségesen felturbózott statisztikákra, ne pedig azon csámcsogjon már a nép, hogy egyesek képesek pofátlanul éhezni és nyomorogni.”